Hírek
2018. Április 12. 12:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A mezőgazdasági szakmai verseny kísérőtanárai az Emlékpontban
A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola adott otthont 2018. április 10 és 13. között a mezőgazdasági technikus, állattenyésztő és állategészségügyi technikus szakmák országos szakmai tanulmányi versenyének.
Ezen kívül még a gazda szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjének is.
Amíg ország számos településéről érkezett diákok a szakmai versenyfeladatokat teljesítették, a szervezők a kísérő tanároknak mutatták meg Vásárhely és környéke érdekességeit. Csoportjuk az Emlékpontba is ellátogatot.
A többek között Debrecenből, Nyíregyházáról, Ceglédről, Hajdúböszörményből, Kaposvárról, Törökszentmiklósról a vásárhelyi döntőre érkezett fiatalokat kísérő pedagógusok Magyarország és Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmével ismerkedtek az Emlékpontban.
A látogatás során kiderült: a vásárhelyi események, így a mezőgazdaság államosítása és szövetkezetesítése, a téeszesítés a látogatók származási helyén is hasonló formában történt, s alakította át a helyi társadalom addig kialakult szerkezetét az állam beavatkozásával.
A csoport az Emlékpont galériájában megtekintette a Vásárhely Anno. A változó város 1945—1990 című, a város arculatának alakulását fotókkal és térképekkel bemutató tárlatot is, amelyből látható, hogyan tűnt el a vásárhelyi Belváros számos polgári, paraszti és paraszt-polgári épülete, amelyek helyét az iparosított technológiával épült tömblakások foglalták el.
A versenyző diákokat kísérő pedagógusok megnézték meg Szeged nevezetességeit, sárkányhajóztak a Tiszán, valamint a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum kiállításait is megtekintették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
