Hírek
2018. Május 28. 10:42, hétfő |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A megyei közgyűlés elfogadta a főkapitány beszámolóját
Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok beszámolt a Csongrád Megyei Közgyűlésnek a megye 2017. évi közbiztonsági helyzetéről. A testület tagjai ellenszavazat nélkül fogadták el a beszámolót.
A Csongrád Megyei Közgyűlés 2018. május 25-én megtartott ülésén tárgyalta meg a Csongrád megye közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolót. A testület tagjait Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok tájékoztatta Csongrád megye közbiztonsági, bűnügyi helyzetéről, a közrendet érintő eseményekről, illetve a rendőrség tevékenységéről. A főkapitány kihangsúlyozta, hogy a köz biztonsága közös cél, érdek és érték.
A közgyűlésen részt vett Dr. Balogh János r. vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, aki hozzászólásában röviden ismertette Magyarország bűnügyi és közbiztonsági helyzetét, valamint felvázolta a Készenléti Rendőrség Csongrád megyét érintő feladatait.
A testület tagjai a beszámolót követően a rendőri vezetőktől választ kaptak kérdéseikre, észrevételeikre és felszólalásaikban mindannyian köszönetüket fejezték ki a megyei rendőr-főkapitányság teljes személyi állományának a 2017. évben végzett munkájukért.
A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Kakas Béla határozati javaslatában megköszönte és elismerte a megyei rendőr-főkapitányság szakmai tevékenységét és elfogadásra javasolta a beszámolót.
A megyei rendőrfőkapitány beszámolóját a közgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
