Hírek
2018. Július 30. 11:38, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A mártélyi alkotótábor résztvevőinek látogatásával búcsúzott a kiállítás
Vasárnapig láthatta a hódmezővásárhelyi közgyűjteményt felkereső közönség a Tornyai János Múzeum és a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Vásárhelyi művészélet 1900-1990 című tárlatát.
A tavasszal a fővárosi Várkert Bazárban is bemutatott anyag megtekintésére a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor részvevői a hét utolsó napján keresték fel a múzeumot, ahol Marosvölgyi Gábor művészettörténész, a tárlat kurátora kalauzolásával ismerhették meg a 20. század folyamán készült alkotásokat és azok történetét.
A Mártélyon hétvégén kezdődött, több mint félszázados múltra visszatekintő alkotótáborra mintegy száz résztvevőt várnak, akik különböző időtartamban vesznek részt a közös alkotásban és a programokon – tájékoztatott Mucsi Zoltán, a tábor vezetője. Az idén augusztus 8-ig tartó tábor résztvevői között találunk sok évtizede visszajáró résztvevőt, de mártélyi önkormányzat pályázatának köszönhetően gyerekek is bekapcsolódnak a munkába. Az ország minden szegletéből érkezett táborozók között vannak kezdő amatőr alkotók, de Munkácsy-díjas művészek is részt vesznek a programon.
A tárlatvezetésen Marosvölgyi Gábor szólt az anyag válogatásáról és rendezési elveiről, amelynek nagy része az Alföldi Galériából és a vásárhelyi önkormányzat irodáiból származik, s ezt egészítették ki a kurátorok a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és számos magángyűjtő műtárgyával. A most zárult kiállítás az alföldi festészet kialakulásától a Vásárhelyi Őszi Tárlatok művészeinek alkotásaiig mutatta be a dél-alföldi város gazdag művészéletét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
