Az alkotás a hagyományos, dokumentarista eszközök mellett a játékfilmek adta lehetőségeket is felhasználva mutatja be az akkor tizennégyéves forradalmárral történteket. A filmet kedd este mutatta be a hódmezővásárhelyi Emlékpont, amelyen részt vett a rendező, valamint a forgatókönyvet író Csurka Dóra. Az alkotókkal a közgyűjtemény történésze, Zeman Ferenc beszélgetett.

Ez egy tipikus, budai srác története, amely mégis annyira különös, hogy fontosnak tartották annak megfilmesítését – vallották az alkotók. Dózsa László 1956-ban részt vett az utcai harcokban, azonban elfogták, kényszert alkalmazva vallatták, majd miután nem volt hajlandó társait megnevezni, rálőttek és a halottnak hitt fiút tömegsírba helyezték. Azonban az elföldeléssel megbízottak észrevették, hogy még él és megmentették az életét.

Stefka István szólt arról is, hogy a forgatáshoz olyan helyszíneket választottak, amelyek nemcsak hasonlítottak az eredeti helyekre, hanem maguk is az ötvenhatos eseményeknek „szemtanúi” voltak. A Kozma utcai börtön „kis fogházában” nemcsak kényszervallatások folytak a megtorlások idején, de az ott életüket vesztett foglyokat az azzal szomszédos temető jeltelen sírjaiba hantolták – s ők csak a rendszerváltást követően kerülhettek végtisztességgel nyughelyükre.

A filmben fiatal színészek alakították a szerepeket. Az egyik női szerepet azonban a Pesti Srácok újságírója, Szabó Fruzsina játszotta el. Erről Csurka Dóra mesélt, aki szerint meg kell becsülnünk ötvenhatos hőseinket, s újra és újra el kell mesélnünk történeteiket és el kell ismernünk áldozatvállalásukat. A forgatókönyvíró az élet ajándékának tekinti, hogy részt vehetett a film elkészítésében, amelyet az egyik legjobb eszköznek tekint, hogy ezek a történetek eljuthassanak a mai fiatalokhoz.

Stefka István még arról is szólt, hogy 1956-ban a nemzet háborús körülmények között harcolt a függetlenségéért és úgy látja, hogy a forradalom története még ma sem került a megfelelő helyre a társadalom tudatában. Úgy véli, az ünnep idei, „zárójeles” felhangjai igazolják, hogy a kommunisták mai örökösei nem tudnak mit kezdeni azzal a hőfokkal, amellyel a forradalom lángja égett. Ha helyére kerül 1956, akkor majd ugyanúgy gondolunk rá, mint most 1848. március 15-re.