Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Október 26. 11:42, csütörtök | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

A listavezető érkezik a Hódtói Sportcsarnokba

A listavezető érkezik a Hódtói Sportcsarnokba

Az NBI B csoportos bajnokság listavezetője érkezik szombaton 18:30-kor a Hódtói Sportcsarnokba.

A Vásárhelyi Kosársuli OSE Lions meccs azonban más szempontból is érdekes lesz, hiszen az oroszlányiak másodedzője az a Mócsai Milán, aki tavaly még Hódmezővásárhelyen ért el utánpótlás sikereket. A rangadó előtt a Komárom-Esztergom megyeiek nyáron „igazolt” szakemberét kérdeztük.

- Hosszú évek eredményes sportolói és még eredményesebb edzői munkáját követően távoztál a nyáron Vásárhelyről. U14-es csapatoddal országos ezüstérmet szereztetek a legutóbbi idényben. Most azonban egy nagy kihívás elé nézve, már a felnőtt csapat másodedzőjeként is érkezel az Oroszlánnyal a Hódtói Sportcsarnokba. Hogy ízlik a „pite”? Milyen az új feladat?

- Egészen más, mint az utánpótlás. Az elején szinte csak emésztettem az új feladatokat és az új modern védekezési lehetőségeket. Idő kellett, amíg bele tudtam szokni, hogy ez nem utánpótlás tempó, és sokkal előrébb kell látni és gondolkodni. Furcsa érzés, hogy olyan jatékosoknak kell tanácsot adnom, edzést vezényelnem, akik majdnem velem egykorúak es egy éve még egymás ellen játszottunk.

- Bár már elhagytad a várost, de ha jól gondolom az U14-es sikercsapatod játékosait nem tudtad elengedni, sőt egy fővárosi meccsükön ott is voltál. Milyen érzés volt kívülről látni őket?

- A legfurcsább dolog, amit valaha eletemben átélhettem. Az összes játékoshoz - akivel foglalkoztam vásárhelyi edzői pályafutásom alatt, valamilyen kötődés fűz. Azokhoz meg pláne, akik mellettem kezdtek kosarazni. Nagyon hosszú úton mentünk keresztül a 2003-as csapattal, ami elég volt ahhoz, hogy életem végéig szívembe zárjam őket. Ha őszinte akarok lenni, akkor nélkülük nem jöhettek volna össze a sikerek (bajnoki címek és bajnoki ezüst – a szerk.). Bízom benne, hogy fordítva ők is hasonlóan gondolnak rám. Nehéz volt végignézni szurkolva, de nem belekiabálva a meccsüket. Egyébként megígértem nekik, hogy amikor csak időm engedi, ott leszek a mérkőzéseiken.

- Sokan meglepődtek a váltáson, és fel is tették a kérdést, hogy miért szerződtél más egyesülethez?

- Több összetevője volt a váltásnak. Sokszor kérdezték tőlem, hogy akarok-e felnőtt gárda edzője lenni, vagy csak az utánpótlás érdekel? Nem tudtam rá válaszolni, mert még nem próbáltam ki magam a másik oldalon… Ahogy a játékosoknál, úgy az edzőknél is kell a változatosság. Az OSE Lions elnöke, Beck Ferenc egy olyan lehetőséggel keresett meg, ahol másfajta kosárlabda stílus által tanulhatok felnőtt kosárlabdát, emellett az új szakmai igazgatótól, Fodor Petertől is sok segítséget kapok az utánpótlás neveléshez. A mai napig minden edzésen tanulok valami újat, amiből új impulzust kapok és szélesíthetem a rálátásomat a kosárlabdára. Kellett a változás, hogy ne rekedjek meg egy szinten, hogy tovább tudjak fejlődni más környezetben és más elméletek alapján. Úgy érzem, hogy jó döntést hoztam a nyáron. Remélem, hogy a tudásom segítségével az oroszlányi játékosok is küzdhetnek majd a főtábláért egyszer. Ennek ellenére Vásárhely örökre a szívem becses része marad, úgy érzem, hogy köszönettel tartozunk egymásnak.

- Felesleges lenne a kérdés, hogy követed-e a Kosársuli szereplését, hiszen másodedzőként ez kötelességed. Milyennek látod az idei felnőtt együttesünket, és hogyan készültök ellenük?

- Követem és felvételről meg is nézem a mérkőzéseket. Az első három vereség meglepetés volt számomra. A sorsolást nézve úgy gondoltam, hogy jó edzőmérkőzések lesznek Vas Petiék számára. A mérkőzést nézve szeretnénk minél kevesebb kapott ponttal befejezni az összecsapást.

- Hogy érzed magad a bőrödben most, hogy a hétvégén a vendégpadra kell leülnöd?

- Izgatottan várom a mérkőzést. Furcsa lesz, hogy most azért kell szurkolnom, hogy Szabó Peti kihagyja a dobást, a vendégcsapat pedig bedobja. Az biztos, hogy az edzői habitusom az a vendégpadon is ugyanolyan lesz, mint a hazain.

- Mit kell letennie az asztalra annak a csapatnak, amelyik szombaton nyerni akar?

- Többet kell dobnia a másik csapatnál. Komolyra fordítva a szót, a játékosainknak hamar meg kell szokniuk a kemény palánkszerkezetet és jól kell kezdeniük a derbit. A Kosárulinak pedig meg kell találnia az ellenszert a jó dobóink és a remek centereink ellen.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét