Hírek
2017. Február 19. 18:28, vasárnap |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A kommunizmus áldozatainak emléknapja - emlékezés Szegeden
A Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat az idei évben az Emlékponttal együttműködve rendezi meg a kommunizmus áldozatainak emléknapjára szervezett megemlékezését.
Február 24-én 10 órától tudományos szimpóziumra kerül sor Szegeden, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Csongrád termében, ahol Dr. Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja a bizottság kutatási irányvonalairól, valamint „Hatalombirtokosok országos és helyi szinten" címmel tart előadást, majd Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője „Munkatársaival nem tud kapcsolatot találni" címmel mutatja be Komócsin Mihály politikai pályáját. A konferencia a fővárosi állambiztonsági kutató, Bálint László „A Komócsin család politikai szerepe az államszocialista Magyarországon" című előadásával zárul.

A szegedi megemlékezés 14 órakor a Kommunizmus áldozatainak emlékkövénél, a Glattfelder Gyula téren folytatódik, ahol Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének köszöntőjét követően Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője mond emlékező beszédet, majd a résztvevők elhelyezik az emlékezés virágait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
