Városlista
2025. június 22, vasárnap - Paulina

Hírek

2017. Május 29. 11:26, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

A KOSÁRSULIÉ LETT AZ ELSŐ MECCS

A KOSÁRSULIÉ LETT AZ ELSŐ MECCS

Megnyerte az NBI B csoport 7. helyéért kuparendszerben zajló párharc első mérkőzését a Vásárhelyi Kosársuli a Hódtói Sportcsarnokban az MTK ellen.

A visszavágót csütörtökön rendezik a fővárosban, ahol ponton belül kell maradnia a kék-sárágknak a jobb helyezés megszerzéséhez.

Frissen kezdte a hazai csapat a meccset, 5 perc alatt 17 pontot rámoltak be a fővárosiaknak. Időt is kért edzőjük, Szarvas Gábor. Azonban ez sem változtatott semmin, sőt Szabó Péterék kinti dobásai sorra bementek, így nőtt a különbség a 10. perc végére. (27-17)

A kisszünet után kiegyenlítettebb lett a játék képe, kezdtek magukra találni a sötétek. Sok passzos játékukkal, és palánk alatti magasságfölényükkel 42-34-re lopóztak közelebb. Elsősorban centerük, Szabó Tibor jeleskedett a pontgyártásban. A félidőben azonban még mindig 8 pontos hátrányban voltak.

A harmadik periódusra visszavettek a csapatok a tempóból, inkább a mezőnybeli bírkózás, mintsem a szép játék volt jellemző. Mindez a vendégeknek kedvezett, akik 54-48-nál már-már lőtávon belülre kerültek. A játékrész végére viszont felélénkült Utasi Gábor legénysége, és a fürge léptű Szabó ziccerével 12-re nőtt a differencia.

64-54-nél indult a negyedik 10 perc. A mérkőzésen ihletett formában játszó Rostás Imre is sokat tett hozzá a játékhoz, de Molnár és Pavlovic is többször megvillant, így lassan, de biztosan nőtt a Csongrád megyeiek előnye. A budapestiek viszont nem adták könnyen magukat, így a végén 15 ponton belül maradtak. A Vásárhelyi Kosársuli 86-73-as győzelemmel búcsúzott a Hódtói Sportcsarnoktól, ez volt az utolsó hazai meccs a 2016-17-es szezonban.

Vásárhelyi Kosársuli – MTK Törökbálint 86-73 (27-15, 19-23, 18-16, 22-19)
NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, rájátszás felsőház.
Vezette: Radnóti M., Vadász Cs. és Lövész Cs.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 90 néző.

Kosársuli: SZABÓ 28/12, Béres 2, Vas 9/9, Pavlovic 8, Varga 7/3,
Csere: Kelemen 6, Molnár 4, ROSTÁS I. 22.
Edző: Utasi Gábor
MTK: JAKAB 16/3, Bihari 6, Bognár 14/12, Boinitzer 8/3, Szabó 16
Csere: MOHAY 13/3, Baross -.
Edző: Szarvas Gábor

Utasi Gábor: "Örülök, hogy győzelemmel búcsúztunk a hazai pályától. Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez.”

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat