Hírek
2019. Július 15. 20:43, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A kapitális harcsától az európai hírű rostagyárig

Képek és történetek Hódmezővásárhelyről
Plohn Józsefnek, a 150 éve született fényképészmesternek is köszönhetjük, hogy ismerjük, miként is nézett ki a város a századelőn. A Plohn műterem 75 évét bemutató tárlat szombati látogatóinak a kiállítás kurátora, Bernátsky Ferenc az Alföldi Galériában mesélt a fényképészről, a családjáról és a barátairól, valamint az 1900-as évek elejének Hódmezővásárhelyéről is.
Akkoriban nem kis feladatot jelentett a kor fotósainak, ha nem a műteremben készítettek fényképeket. Bár a hatalmas fényképezőgép összecsukható volt, szállítani azt nagyméretű táskában lehetett. Kezdetben a folyékony, fotólemezre kerülő fényérzékeny emulziót a fényképészek maguk állították össze és vitték fel, amely folyamat a helyszínen nem volt egyszerű, azonban később, a zselatinos szárazlemezek megjelenésével a már előkészített üveglemezeket vihette magával a fotográfus.
Így készült a kiállításnak az a fotója is, amelynek közepén egy két és félméteres, száztíz kilós harcsa látható. A Tornyai János Múzeum helytörténész-muzeológusától a látogatók megtudták, hogy a kapitális halat 1930. február 15-én fogta ki a Tiszából a Lakitelek és Tiszaug közötti vasúti híd környékén a szegedi halász, Bitó Antal és csapata, akik a harcsát Szegedre szállították. Hírét vette ennek a vásárhelyi vendéglős, Rapcsák Péter, aki a megvette a kapitális ragadozót a szegedi étteremtulajdonosok elől, s Vásárhelyre hozatta. Mielőtt halászlét készítettek volna belőle, Plohn József megörökítette a halat, s az annak tiszteletére összegyűlt társaságot.
A képen látható a vendéglős Rapcsák Péter, valamint fia, András, aki később matematikusként a Debreceni Tudományegyetem rektora lett. Az ő fia - szintén András - lett a rendszerváltást követően Hódmezővásárhely polgármestere, akinek lánya, Katalin volt az, aki a múzeum munkatársait segítette a fotón látható személyek azonosításával.
A tárlatvezetésen szó volt arról a felvételről is, amelyen a műterem előtt Plohn a művészbarátaival, Tornyai Jánossal, Kallós Edével, Iványi-Grünwald Bélával, és édesapjával, Plohn Illéssel együtt lett megörökítve, míg a háttérben Iványi-Grünwald Béla Isten kardja című képe látható.
Ipartörténeti szempontból is különleges az a fénykép, amely a mai Szeremlei és Bajcsy-Zsilinszky utcák kereszteződésében készült az 1900-as évek elején és megörökítette, amint ezer darab Kalmár-féle rostát visznek a Nagyállomásra, hogy aztán exportálhassák őket. A fotó különlegessége, hogy Kalmár Zsigmondot és üzlettársát, Borza Károlyt később retusálták rá. A gyár a Kalmár által kifejlesztett rostákból Szerbiába és Oroszországba is exportált, azonban az 1919-es román megszállás alatt a gyár jelentős részét leszerelték, s a vállalkozás csak nehezen tudott talpra állni az 1920-as években.
A Plohn műterem 75 éve című kiállítás július végéig látogatható az Alföldi Galériában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Életmód
Magyarország újabb kutatóűrhajóst küld a Nemzetközi Űrállomásra
Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, miután hazánk már az előző misszióból is igen sokat profitált gazdaságilag