Városlista
2025. december 2, kedd - Melinda

Hírek

2017. Március 06. 10:47, hétfő | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

A HONVÉDÉ VOLT A RANGADÓ

A HONVÉDÉ VOLT A RANGADÓ

Nem sikerült a bravúr a Kosársulinak, a remekül játszó Budapesti Honvéd nyerte a fővárosban rendezett rangadót.

Vas Péteréknek csak az első negyedben tudtak olyan játékot mutatni, ami győzelmet eredményezett volna a fiatal tehetségekkel teletűzdelt ellenlábasukkal szemben. A kék-sárgák egy március 11-én szombaton 18 órakor az Óbudai Kaszások ellen javíthatnak hazai pályán.

Az első negyed egyértelműen a vendégeké volt: Vas és Szabó vitték vállukon a csapatot. A fővárosiak nem igazán tudták felvenni a tempót ellenfeleikkel, akiknek jól "sültek" a dobások, és a védekezéssel sem álltak hadilábon. 11-22-nél így jól jött Puskás Artúr legénységének a rövid pihenő.

Az előzetes várakozásokat igazolva - miszerint izgalmas meccsre számíthatnak a kilátogatók a Simon János Kosárlabda Csarnokban - begyújtotta a rakétákat a Honvéd, és a jól beszálló Szalay vezetésével 25-26-nál befogták a Vásárhelyt. Sőt a 19. percben már héttel vezettek, miután Pintér egy triplát, Kováts és Tóth pedig egy-egy közelit süllyesztett el.

A félidő után folytatódott a Kosársuli vesszőfutása, rövid idő alatt több mint 10 pontos hátrányba kerültek Utasi Gábor fiai. Szalay és Stefán semlegesítése igencsak feladta a leckét a kék-sárgáknak, akiknek az utolsó negyedben kellett bizonyítaniuk, hogy talpra tudnak állni.

A Csongrád megyeiek többször megpróbáltak talpra állni, de riválisaik visszaverték a kísérleteiket. A végjátékra a vásárhelyi születésű, a Hódtói Sportcsarnokban jól csengő nevű, rutinos Kováts Róbert is belelendült a játékba, és oroszlánrészt vállalt abban, hogy 3 perccel a lefújás előtt 77-62-t mutasson az eredményjelző. Ekkorra már megpecsételődött a Hódmezővásárhely sorsa, így a gárda 12 győzeme mellé begyűjtötte hatodik vereségét. A gárda egy hét múlva az Óbudai Kaszások ellen kozmetikázhatja mutatóját.

Budapesti Honvéd - Vásárhelyi Kosársuli 84-68 (11-17, 31-14, 20-18, 22-18)
NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, vezette: Varga-Záray K., Józsa A. Jr., Szilágyi B.

Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok, 50 néző.

Honvéd: Tóth 6, Botond -, Máté 4, Pintér 5/3, STEFÁN 17.
Csere: Kiss 4, KOVÁTS 13, Pálházi 3/3, KERPEL-FRONIUS 9/3, SZALAY 21/9, Sebők 2, Weisz -.
Edző: Puskás Artúr
Kosársuli: Szabó 19/3, Kelemen 9, Vas 14/6, Varga 7/3, Genal 8.
Csere: Béres 2, Rostás 5, Pavlovic 2, Molnár B. 2.
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: "Nagyon jól kezdtünk, majd a második negyedben produkált gyenge védekezéssel hagytuk, hogy feljöjjenek ránk. Hiába voltak jó periódusaink ez kevés volt idegenben. Emellett sajnos játékosaim fegyelmezetlensége sem vitte túl jó irányba a találkozót..."

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 30. 08:58, vasárnap | Helyi

A MÁV azzal büszkélkedik, hogy az utolsó 60 éves HÉV-et is leselejtezte

Búcsúzik egy legenda Budapest és környékének síneiről: kivonják a forgalomból a hatvanéves MIX/A HÉV motorvonatokat

2025. December 01. 17:32, hétfő | Bulvár

Elhunyt Kálloy Molnár Péter

A színművész 55 éves volt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak