Hírek
2019. Április 17. 10:43, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A holokausztra emlékeztek Vásárhelyen
Tankönyv a magyar zsidóság történetéről diákoknak és pedagógusoknak
Hódmezővásárhelyen a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen kedden emlékeztek arra a többszázezer magyar emberre, akiket a magyar társadalom előbb a politikai diskurzusban, majd jogi eszközökkel taszított ki magából, végül a szabadságuktól és az életüktől fosztott meg.
A kiállítóhelyet működtető Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója, Miklós Péter a holokauszt magyarországi emléknapján rámutatott, ezzel hetvenöt éve súlyos és a magyar történelemben példátlan áldozatra kényszerítették azt a közösséget, amely kultúrájában, nyelvében és a hazájához való lojalitásában is erősen asszimilálódott a magyarsághoz.
A megemlékezésen Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjét követően Árva László, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola igazgatója, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) helyi elnöke beszélgetett Róna Tamásfőrabbival, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (ORZSE) Szentírás és Talmudtudomány Tanszékének vezetőjével, a nemrég megjelent, A magyarországi zsidóság története című kötet szerkesztőjével.
A főrabbi elmondta: a Zsidó Közösségi Kerekasztal keretében merült fel, hogy a Keresztény-Zsidó Tanács, amely a hazai keresztény egyházak, valamint zsidó vallási szervezetek képviselőinek hivatalos tanácskozó testülete tankönyvet készítsen a magyarországi zsidóság történetének bemutatására.
A kötet fejezeteinek megírására a korszakok legmeghatározóbb kutatóit kérték fel, így a tankönyv a keresztény, keresztyén és zsidó emberek együttes gondolkodásában születhetett meg az őket összekötő Örökkévalón túl a tudomány és az emberi értékek mentén. Róna Tamás elmondta: a kötet első sorban a középiskolások és a felső oktatában tanulók számára készült, de segíti a pedagógusok felkészülését is a történelem-, etika-, vagy osztályfőnöki órákra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
