Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2016. Március 07. 11:35, hétfő | Helyi sport
Forrás: Áncsán István Hódmezővásárhelyi LKC

A HLKC MAGÁNAK TETTE NEHÉZZÉ A GYŐZELMET MAKÓN

A HLKC MAGÁNAK TETTE NEHÉZZÉ A GYŐZELMET MAKÓN

Simán indult, horrorisztikusan végződött a HLKC makói fellépése az NBII Dél-Kelet csoport felnőtt bajnokság 13. fordulójában.

A megyei rangadón csapatunk számított a mérkőzés esélyesének, ennek megfelelően kezdték a meccset (10. perc 2-4). Támadásban ugyan nem brillíroztak, azonban a védekezés megfelelően működött, és ezúttal Fortuna és a kapufa is velünk volt. Vuletic és Sebők gólerős játékának köszönhetően megnyugtató, 6 gólos előnnyel vonultak a félidőre, semmi nem utalt arra, hogy a második játékrész megemeli a szép-számú közönség pulzusát.

A második félidő elején meg voltak a lehetőségek az előnyünk növelésére, azonban ezek sorra kimaradtak, sajnos többször is hiányzott a megfelelő koncentráció a befejezéseknél. Ettől kicsit elbizonytalanodott a játékunk, a jól küzdő makóiak pedig lassan felzárkóztak és szorossá tették a mérkőzést (47. perc 16-17).

Sem a cseréink, sem az időkérés nem zökkentette ki csapatunkat a hullámvölgyből, szokatlanul sok hibával, bizonytalanul játszottakk, és feltűnő volt, hogy Sebők és Vuletic kivételével ezúttal a vállalkozó-kedv is hiányzott. A feszült hangulatú hajrában a hazaiak és csapatunk is rendkívül idegesen játszott, rengeteg technikai hiba és elpuskázott lehetőség (közte 2-2- kihagyott büntető) borzolta a kedélyeket. Ritkán látható utolsó 10 percet láthatott a közönség, ami mindössze 2 gólt hozott, szerencsére mindkettőt mieink szerezték, így a vártnál nehezebben, de megérdemelt győzelmet arattak egy szikrázóan kemény meccsen.

A mérkőzés pozitívuma, hogy gyengébb játékkal is győzni tudtak a makóiak ellen, negatívum viszont, hogy többen is egyszerre játszottak valós tudásuk alatt. Ez akár figyelmeztetés is lehet a szombati rangadó előtt, jelentős formajavulásra lesz szükség 3-4 játékos részéről a bajnoki tabellát vezető Szarvas ellen.

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt bajnokság 13. forduló
2016.03.05., Makó – 150 néző

Makó KC – Hódmezővásárhelyi LKC 18-20 (8-14)
Jv: Járdi Ádám, Kazi Attila
Versenybíró: Csorba László

HLKC: Kothencz – Kránitz, Sebők 7, Vuletic 8, Tószegi, Kónya 2, Sebestény, Cs: Komáromi (k), Németh 2, Hegyi, Szőke, Sajtos, Szabó, Becsei, Blaskovics 1
Edző: Gaál Adrienn

A Makó gólszerzői: Sárkány 6, Kozserán B. 4, Draxler O. 2, Nagy 2, Szombati 2, Kürti 1, Rózsa 1

Gaál Adrienn edző: ”Sajnos megnehezítettük magunknak a mérkőzést, pontatlanul és dekoncentráltan játszottunk a második félidőben. Pozitívum, hogy ilyen játékkal is megmaradt a tartásunk a végjátékra és a két pontot haza hoztuk.”

Junior mérkőzés

JuniorAz NBII tabellát pontveszteség nélkül vezető junior csapatunknak ezúttal sem kellett megszakadni a győzelemért. A kevés ellenállást tanúsító hazaiak ellen visszafogott teljesítménnyel is magabiztos győzelmet arattak, ám hiába nyertek 13 góllal, a lendületes játék és koncentráció terén jelentős hiányérzetünk maradt.

NBII Dél-Kelet csoport női junior bajnokság – 13. forduló
2016.03.05., Makó – 80 néző

Makó KC – Hódmezővásárhelyi LKC 22-35 (10-21)
Jv: Járdi Ádám, Kazi Attila

HLKC: Áncsán – Bálint 3, Klemm 1, Szabó 2, Földesi 6, Sajtos 3, Becsei 5, Cs: Nagy (k), Blaskovics 7, Kovács 4, Molnár S. 1, Molnár K., Besenyi 2, Kálló 1
Edző: Kis Márk

A Makó gólszerzői: Kiefer 7, Nagy 4, Hadobás 3, Szél 3, Wöller 3, Bugyi 1, Brakszatórisz 1

Kis Márk edző: „Nem lebecsülve aktuális ellenfeleinket, de jó lenne már egy éles meccset játszani a bajnokságban, mielőtt el hisszük, hogy nagyon jók vagyunk…”
További fotók itt!

Március 12-én, szombaton a Szarvasi NKK csapatát fogadják a Balogh Imsi Sportcsarnokban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét