Városlista
2025. június 22, vasárnap - Paulina

Hírek

2017. Május 22. 20:26, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

A HETEDIK HELYÉRT JÁTSZHAT A KOSÁRSULI

A HETEDIK HELYÉRT JÁTSZHAT A  KOSÁRSULI

20 pontos vereséget szenvedett a Győr otthonában vasárnap a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokság felsőházi rájátszásában.

Ezzel eldőlt, hogy hetedik helyért játszhatnak a kék-sárgák a következő két fordulóban.

A győriek alaposan felpaprikázták magukat a mindent eldöntő harmadik összecsapásra, és már az első negyedben dűlőre akarták vinni a továbbjutás sorsát. A játékuk ellen nem igazán volt ellenszere a vásárhelyieknek és 12 pontos hátrányba kerültek a negyed végére. Az előző mérkőzésen magát nem találó Ruják és Nárai remekelt ebben a 10 percben.

A második periódus sem Utasi Gábor fiaié volt, itt ismét 10 pontos hátrányt szedtek össze a nagyszünetig. Hegedűs és Nagy vitte hátán a társait, míg a másik oldalon Szabó Péter próbálta tartani velük a lépést, ami azonban arra volt elég, hogy félidőben „csak” 53-31-re vezessenek a dunántúliak.
A pihenőben valamelyest össze tudta kapni magát a hódmezővásárhelyi alakulat és már-már úgy tűnt, hogy közel tudnak kerülni riválisaikhoz. A vendégeknél Szabó, Kelemen és Pavlovic vitte a prímet. Mindez azt eredményezte, hogy a negyed végére 7 pontot faragtak hátrányukból.

Az utolsó periódus azonban nem úgy sikerült, ahogyan a Csongrád megyeiek elképzelték: nem tudták jobban megközelíteni a Győr-Moson-Sopron megyeieket, ahol Nárai és Ruják remeklése meghozta gyümölcsét. Az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC a párharcban második győzelmét is megszerezve harcolta ki, hogy a következő két mérkőzésen a bajnokság ötödik helyéért küzdhessen. A Vásárhely az utolsó két találkozón ennek értelmében a hetedik helyért mérkőzik majd.

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - Vásárhelyi Kosársuli (, , ,)

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, rájátszás felsőház.
Vezette: Bognár T., Horváth A. és Sabáli L.
Győr, Egyetemi Sportcsarnok, 23 néző.

Győr: Puszta 8, RUJÁK 23, NAGY 19/15, Gombás 11/6, NÁRAI 24/3.
Csere: Horváth -, Hegedűs 11/3, Kámán 2, Baruta -.
Edző: Csaplár-Nagy Ervin és Németh István

Kosársuli: SZABÓ P. 25/6, Kelemen 4, Rostás I. 4, Vass 16/6, Varga 2.
Csere: Béres 6, Szabó B. 3/3, Molnár 11/3, Pavlovic 7.
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: "Nagyon hasonlított a mostani találkozó az elsőre. Az elején ritmus nélkül játszottunk, nekik pedig minden sikerült. A második félidőben voltak jó momentumaink, de döntő szituációkban túl sokat hibáztunk."

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport

Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz

Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód

Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat