Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2017. Január 16. 13:48, hétfő | Helyi
Forrás: Varga Anikó intézményvezető Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

A helység kalapácsa bemutatója a Bessenyei színkör előadásában

A helység kalapácsa bemutatója a Bessenyei színkör előadásában

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színköre a tavalyi év nagy sikerű Segítség, ember! mesemusicalt követően, melyet közel 3500 fő tekintett meg, idén Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című darabját állítja színpadra.

A színkör ezzel az előadással szeretne hozzájárulni nemzeti ünnepünk méltó megünnepléséhez, így a darab bemutatójára 2017. március 15-én 18.00 órakor kerül sor.

A darabban színpadra lépnek többek között Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze, Erdélyi Tibor vásárhelyi festőművész, a színkör tagjai, valamint az Árendás Néptáncegyüttes, Gazsi László művészeti vezető vezetésével. A darab rendezője: Benkő Brigitta drámapedagógus.

És hogy miért is Petőfi? Miért ez a mű? Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzát 1844-ben írta meg Pesten. Az író a magyar romantika kedvenc műfaját, az eposzt parodizálja. A mű egyben stílusparódia is. Mai életünknek szerves része a paródia, és a közönség nagy százalékban „vevő” erre a műfajra. Miért ne tegyük ezt az irányvonalat meglovagolva széles körben ismertté Petőfi örökbecsű művét? Hiszen szövegére jellemző a hetyke, tréfás hangnem, a szándékosan egyszerű nyelvhasználat, a természetesség és a humor. Éppen úgy, mint a manapság oly népszerű stand-up stílusra. A másik közös vonás, hogy Petőfi is mindenki számára átélhető érzéseket szólaltat meg, így előszeretettel használja a beszélő neveket, szereplői, karakterei mulatságosak, szerethetőek. A Bessenyei színkör a felhőtlen szórakoztatás mellett törekszik a kor, és Petőfi költészetének bemutatására az általános és középiskolások valamint felnőttek számára.

A Bessenyei színkör darabját a Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány 100.000,- Ft-tal támogatta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.