Hírek
2019. Április 08. 13:41, hétfő |
Helyi
Forrás: Áncsán István Hódmezővásárhelyi LKC
A HAJRÁBAN FORDÍTOTTUNK

Egészen a meccs hajrájáig úgy tűnt, hogy nem várt vereséggel térünk haza Békéscsabáról a Csorvás elleni bajnoki mérkőzésről.
A végén azonban emberfelettit küzdöttek a lányok, és kétgólos hátrányból megfordították az eredményt!
Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk a mindig jó teljesítményre képes Csorvás ellen, ezt igazolta is a mérkőzés. Igaz kellett ehhez a hazai kapus parádéja, aki helyzetek sokaságát hárította. A hazai csapat végig tudatosan lassította a játékot, mi pedig nehezen (vagy sehogy sem) találtuk a saját tempónkat. Amikor pedig sikerült “futnunk”, akkor futószalagon jöttek a kihagyott ziccerek. Ennek megfelelően a félidőben egy góllal vezetett a Csorvás. Sajnos a folytatás sem hozott változást a játék képében, erőlködtünk, de ez csak arra volt elég, hogy tartottuk a lépést vendéglátóinkkal. Védekezésünk jelentősen feljavult ugyan, de a támadásaink továbbra is körülményesek, sok hibával tarkítottak voltak. Az utolsó három percre kétgólos hátránnyal érkeztünk, a csapatot azonban dicséret illeti, mert ekkor sem adták fel. Büntetőből közelebb kerültünk, aztán viszont emberhátrányba… A záró két percben viszont fantasztikusan védekeztünk, és Dankó Lea két találatával megfordítottuk az eredményt! A sírból hoztuk vissza ezt a győzelmet, a rengeteg kihagyott helyzet hajszál híján megbosszulta magát.
Csorvási SK – Hódmezővásárhelyi LKC 25-26 (13-12)
NBII Dél-kelet, női felnőtt bajnokság 18. forduló
2019.04.06, Békéscsaba – 100 néző
Játékvezetők: Dáné Rita, Komáromi Tünde
Versenybíró: Őri István
HLKC: Ádász – Török 3, Nagy 3, Dankó 3, Szabó 7, Bagi 5, Székesi, Cs: Áncsán (k), Becsei, Lukács 4, Vörös, Ötvös, Kandó 1, Földesi, Kovács
Büntetődobások: 4/2 illetve 8/6
Kiállítások: 4 illetve 4
Dankó Ervin vezetőedző: “Ellenfelünk kiválóan játszott végig, ráadásul nehezen találtunk a kapusukon fogást. A második félidőben felkeményedett a védekezésünk, de elől pontatlanok voltunk. Az utolsó két percben, 2 gólos hátrányból emberhátrányban csodával határos módon fordítottunk.”
Az NBII-es bajnokság következő fordulójában igazi rangadóra készülünk, hiszen a tabellát 100%os teljesítménnyel vezető Gyula csapatát fogadjuk szombaton a Balogh Imsiben!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:43, vasárnap | Életmód
Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.