Hírek
2018. Március 05. 10:19, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A hagyományos életforma változásai a modern vizualitásban
A nyolcvanéves, Munkácsy-díjas festőművész, Hézső Ferenc közel nyolcvan alkotásából álló Visszatekintés című kiállítása nyílt meg vasárnap délben a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.
A vernisszázsra érkezetteket köszöntve Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője kiemelte az alkotó sajátosan egyedi, vásárhelyi érzéseket és hagyományokat megjelenítő látásmódját, amelyet főiskolai oktatóként, valamint művésztelepek szervezőjeként és vezetőjeként a felnövekvő művészgenerációknak tovább tudott adni.


– Évtizedekre visszanyúló személyes és szellemi barátságunk adta a lehetőséget, hogy Hézső Ferenc kiállítását méltathatom – jelentette ki megnyitójában Eifert János fotóművész, Hódmezővásárhely díszpolgára, hangsúlyozva, hogy mondanivalójuk rokonsága miatt is közel érzi magához Hézső Ferenc alkotói világát, aki korán megtalálta saját útját. A főiskola elvégzése után a festőművész a vásárhelyi alkotótelep tagja lett, szakkört vezetett Mártélyon és Makón, miközben a vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanított, tanszéket vezetett és főigazgató-helyettesi posztot is betöltött.


Művészete mindig is elkötelezett volt az alföldi, a vásárhelyi népi élet irányába, megihlették a tanyai életforma változásai. Újszerű vizuális rendszert alakított ki, amelyben a tér és idő síkjait egységes látványba foglalta, s ez erősen rímel a modern fotográfia törekvéseire, amelyhez az eszközt a digitális technika szolgáltatja, azonban – mutatott rá Eifert János – mindezt Hézső Ferenc saját magából, gondolataiból, szívéből és mesterségbeli tudásából adnak élményt. Alkotói világa érthető nemcsak a művészeti irányzatok szakértői számára, hanem mondanivalója – s ezt a művész számos tárlata igazolja – minden művészetbarát felé utat talál.



A megnyitó a hagyományos formáktól eltérően tárlatvezetéssel folytatódott, amely során néhány festményről nemcsak Eiffert János, hanem maga a festőművész is elmondta gondolatait, sőt a megnyitó zenei közreműködője, Szokolay Dongó Balázs Artisjus-díjas népzenész furulyán és tárogatón játszott dallamaival is „illusztrálta” a kiválasztott képzőművészeti alkotásokat.


A kiállítás április 29-ig tekinthető meg az Alföldi Galéria földszinti termeiben.





Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
