Hírek
2014. Április 30. 10:19, szerda |
Helyi
Forrás: Elek Andrása Trianon Társaság tagja
A Délvidék 1941. évi visszatérésére emlékeznek

Délvidék visszacsatolására és a vásárhelyi honvédek hazatérésére emlékezik május 1-jén, csütörtökön 17 órától a Trianon Társaság és a Történelmi Vitézi Rend Hódmezővásárhelyen.
A két világháború közötti revízió beteljesülése képpen - a Felvidék,Kárpátalja, Észak-Erdély és a Székelyföld visszatértét követően - 1941 áprilisában foglalta vissza a Magyar Királyi Honvédség az 1918. november elején megszállt, majd a trianoni diktátum által elcsatolt Bácskát, valamint a Drávaszöget, Muraközt és Muramelléket - összefoglaló nevén a Délvidéket. A Magyar Királyság területe 11 ezer négyzetkilométerrel, lakosságának száma1,1 millió fővel gyarapodott. Az ország 1920-ban megszabott területe a többi visszacsatolt résszel együtt majdnem megkétszereződött; a 172.149 km2nagyságú állam lakossága 1941 nyarán 14.669.128 fő volt. Az 1941. évi hadműveletekben részt vettek a Vásárhelyen állomásozó Magyar Királyi Hunyadi János 9. Honvéd Gyalogezredének III. zászlóaljának katonái is.
A megszállás során szabályos harc fejlődött ki a visszamaradt csetnikcsoportok és a vásárhelyi honvédek között. Az élen haladó 39/III. zászlóalj Szabadkára bevonuló kötelékei félórás tűzharcban tudták elhallgattatni aki vonult jugoszláv hadsereg által felrobbantott pályaudvar romjai közül és a közeli házakból tüzelő ellenállókat. Egy ilyen csetnik támadásban halt hősi halált a 3. zászlóalj kötelékéből a sóshalmi Imre Pál szakaszvezető, akit Szabadkán temettek el. A Délvidék megszállása április 13-án fejeződött be és a korabeli újságok megfogalmazása alapján "Vásárhely fiai, meg a többi magyar hős katonák a Magyarország testéből Trianonban levágott darabot visszaszerezték és a régi szent határra tűzték ki a diadalmas magyar zászlót".
A honvédek '41 május elsején tértek vissza állomáshelyükre. A hazatérőkatonákat már az algyői hídnál fogadták, s egészen a Kossuth-térig kísérték négy diadalkapu alatt Kopáncs, Kishomok és Vásárhely lakosai. A korabeli leírások szerint annyi virágot még soha nem láttak Vásárhelyen, hiszen bokáig járt az orgonában a város közönsége és a hős fiúk csapatait valósággal virágerdővel árasztotta el. A Szabadkát elfoglaló vásárhelyi katonák elhozták a 22 esztendős trianoni határkövet és elhelyezték a Kossuth téri Hősi emlékmű elé. A város hősi halottjának, Imre Pál hazahozatalára gyűjtés indult a Hódmezővásárhely polgármestere felhívására.
A város díszsírhelyet adományozott részére, és temetése napján, június 1-jén több mint tízezer ember sereglett föl búcsúztatására a Kossuth téren. Az 1911-ben született Imre Pál emlékét a mai napig márványtábla őrzi a sóshalmi olvasókörben, sírját születésének centenáriumára újította fel a Történelmi Vitézi Rend.
Visszatérés a Délvidékről
Holnap 17 órakor, a Kossuth téren kezdődő megemlékezést követően, ahol ismét felállítják a vásárhelyi honvédek által egykor zsákmányolt határkő mását.
17.45 órakor a Kincses temetőben Imre Pál szakaszvezető, a délvidéki bevonulás vásárhelyi hősi halottjának sírjához várják a szerevezők néma főhajtásra az emlékezőket.
A programsorozat zárásásaként a 18.30 órakor a tabáni templomban tartanak istentiszteletet az elesett katonák lelki üdvéért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.