Városlista
2025. augusztus 4, hétfő - Domonkos

Hírek

2021. Augusztus 17. 13:39, kedd | Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens

A Bodrogi Bau Kft. lesz a Vásárhelyi Kosársuli névadó szponzora

A Bodrogi Bau Kft. lesz a Vásárhelyi Kosársuli névadó szponzora

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli néven szerepelnek a hódmezővásárhelyi kosárlabda-egyesület felnőtt- és utánpótláscsapatai a következő bajnoki idényben.

A megye egyik legjelentősebb vállalkozása, a Bodrogi Bau Kft. támogatásának köszönhetően stabil háttérrel léphet pályára a kék-sárgák majd 300 utánpótlás- és felnőtt játékosa a 2021–22-es szezonban.

A Vásárhelyi Kosársulival közös sikeres múltunk miatt fontosnak tartottuk, hogy az egyesület mögé álljunk, és az új elnökséggel közösen vigyük tovább és fejlesszük dr. Elek András hagyatékát – nyilatkozta az együttműködésről Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. ügyvezetője. A cégvezető hozzátette, a támogatással szeretnék biztosítani, hogy az egyesületnél biztos alapokon állva dolgozhassanak. Ez lehet a záloga az utánpótlás- és felnőttcsapatok eredményes versenyeztetésének, valamint a további fejlődésnek.

Szabó Attila, a Kosársuli elnöke kiemelte, hogy néhány hónapja arra vállalkoztak az egyesület új elnökségének tagjaival, hogy dr. Elek András 27 éve alapított örökségét – az eddigiekhez hasonlóan – biztos alapokra építve viszik tovább. Nagyon sokat dolgoztak azon, hogy egy, a Bodrogi Bau Kft.-hez hasonló jelentős cég megismerje a céljaikat, értékeiket, és melléjük álljon. Hangsúlyozta: nagyon hálásak a támogatásért, amelyről szólva elmondta, hogy számukra az egyesületbe fektetett bizalom még a hozzájuk érkező anyagi forrásnál is nagyobb segítséget és motivációt jelent!

A megállapodás részleteiről és a jövő évi tervekről szeptember elején közös sajtótájékoztatón számol be a Bodrogi Bau Kft. és a Vásárhelyi Kosársuli.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.