Hírek
2017. Április 28. 11:49, péntek |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A Bibó István Szakkollégium hallgatói jártak az Emlékpontban
A budapesti Bibó István Szakkollégium hallgatóinak egy csoportja kereste fel szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpontot.
A szakkollégium hallgatói az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának jogász és politológia szakos hallgatói lehetnek, s a szakkollégium az elmélyültebb kutatómunka lehetőségét biztosítja tagjainak kurzusain.
A tizennégy fős csoport Fraczell Richárdnak, a Bibó István Szakkollégium oktatójának vezetésével érkezett Hódmezővásárhelyre a Magyarország alkotmányos intézményei című szakkollégiumi kurzus keretében.
A csoportot előbb Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője fogadta a vásárhelyi városházán, majd az Emlékpontban tettek látogatást a szakkollégisták. Ennek során Miklós Péter történész, az közgyűjtemény vezetője vezette végig a hallgatókat az Emlékpont állandó kiállításán, valamint a munkásőrség hódmezővásárhelyi történetét bemutató időszaki tárlatán.
A tárlatvezetést követően a hallgatókat vezető Fraczell Richárd fontosnak tartotta kiemelni, hogy az Emlékpontban tett látogatás tágította a hallgatók látókörét, hiszen megismerhették, hogy nemcsak országos, de helyi szinten is milyen súlyos következményekkel járt az államszocialista rendszer több évtizedig tartó erőszakos fenntartása.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
