Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Január 24. 14:47, kedd | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

70 éve játszották az első kosármeccset Hódmezővásárhelyen

70 éve játszották az első kosármeccset Hódmezővásárhelyen

1946. májusában egy új sportág első szárnypróbálgatásainak lehettek tanúi Hódmezővásárhelyen azok, akik a Vívó-pályán, egy fiatalokból álló fiú- és leánycsapatot láttak egymás ellen játszani.

A kosárlabdázás ekkor már világszerte egyre nagyobb tömegeket vonzott.
Minden újat általában a fiatalok kedvelnek meg először, így volt ez Vásárhelyen a kosárlabdázással is, amit a gimnázium lelkes fiataljai űztek először.

Nem véletlenül, hiszen a játék nagy szerelmese és vásárhelyi meghonosítója, Balogh Imre testnevelő tanár ebben az iskolában tanított. Novemberre az ő és Telek Endre irányításával férfi kosárlabdacsapat szerveződött. Sikerült megnyerniük a játéknak dr. Kovács Dénest, dr. Kovács Pált, Zikély Mihályt, Sallai Lázárt, dr. Faragó Lászlót, Könyöki Lórántot és Petrik Sándort. Egymás között játszottak a gimnázium tornatermében a Bán Márton asztalos által készített palánkra.

Még ebben az évben nőicsapat is verbuválódott, melynek tagjai Vörös Jolán, Kovács Ida, Kovács Ella, Móricz Sára, Telek Magda, Petrik Erzsébet, Meszlényi Ilona, Nagy Ilona és Molnár Margit voltak. A kezdetekre Balogh Imre így emlékezett egy későbbi interjúban: „Telek Bandi barátommal együtt kezdtük csinálni: 1946-ban szereltük föl az első palánkot a Bethlen gimnázium öreg tornatermében. A szomszédban szabadtéri pályát építettünk: a diákok három esős napon keresztül lapátoltak, de segítettek a szülők is önzetlenül. Patzauer Aladár anyagilag állt rendelkezésünkre, Kirchenmayer barátom igazán jelképes kicsi összegért fuvarozta be fogataival a salakot, a kőfal felöli dombos részen 4–500 személyes lelátót is építettünk.”

Balogh Imre (Imsi) (Hmvhely, 1922. március 7. – 1993. június 17.)

Testnevelő tanár, kosárlabdázó, edző, sportvezető. 1946-ban diplomázott a TF-en, és ettől az évtől 1981-es nyugdíjazásáig dolgozott a Bethlen Gábor Gimnázium testnevelő tanáraként. A helyi kosárlabdázás megalapítóját tisztelhetjük benne. 1962-ig sportolt, majd évtizedeken át volt az NB II-es vásárhelyi csapat edzője. Vezetésével a férficsapat ötször végzett dobogós helyen az NB II-ben. Több olyan sportolót nevelt, akik olimpiai és világbajnoki versenyeken szerepeltek. Kiemelkedő tanítványai: Juhász Katalin, Gyuricza József, Rostás Tibor, Rostás Zsuzsanna, Köves Endre, Sporny Miklós, Bencze János, Gabányi László és Fekete István. Munkája elismeréseként megkapta a Testnevelés és Sport Érdemes dolgozója (1965), a Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1982), Hódmezővásárhely városáért (1983) és a Sport Érdemérem ezüst fokozata (1992) kitüntetést. 1983-ban Pro Urbe Hódmezővásárhelyért kitüntetésben részesült.
Balogh Imre szélesíteni szerette volna a sportág tömegbázisát, ezért az 1947. január 24-i városi napilapokban hosszan ismertette a kosárlabdázás erényeit, és edzései látogatására hívta fel a fiatalok figyelmét. Ennek jegyében január 25-én került sor az első bemutató és egyben kerületi bajnoki kosárlabda-mérkőzésre a MÁV HTVE (Telek (2), Kovács P. (13), Balogh (23), Kovács D.(1), Faragó (2), Zikely, Petrik) és a Szegedi Tisza csapatai között. A szünetben még a szegediek vezettek 24:15-re, végül egy ponttal fordítottak a hazaiak és győztek 41:40-re.
Május 15-én pályára léptek a lányok is, első barátságos mérkőzésükön a MÁV HTVE 24:20-ra győzött a Kiskunfélegyházi Kinizsi ellen. A csapatot Vörös Sára, Vörös Jolán (5), Telek Magda (17), Fejes Zsuzsa (2), Kovács Ella, Csongor Lajosné, Petrik Erzsébet, Juhász Katalin, Lucza Jolán, Kovács Ida, Meszlényi Ilona, Nagy Ilona, és Paulovits Olga alkotta.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.