Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2020. Február 03. 14:39, hétfő | Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

20 éves a Rák elleni küzdelem világnapja

20 éves a Rák elleni küzdelem világnapja

A rák elleni küzdelem világnapja alkalmából február 4-én, kedden, 9 és 12 óra között a betegség megelőzését és korai felismerését szolgáló tájékoztatással várják Szegeden az ügyfeleket és az ott dolgozókat.

Helyszín: a Csongrád Megyei Kormányhivatal Rákóczi téri épületének aulája.

A Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály munkatársai által szervezett, figyelemfelhívó eseménynek fontos tétje van, ugyanis a szakértők szerint mi magunk is sokat tehetünk a halálos betegség ellen: a dohányzás elhagyásával, az alkoholfogyasztás csökkentésével, rendszeres mozgással, helyes táplálkozással és legfőképpen a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétellel.

20 éve annak, hogy a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) Párizsban tartott első rákellenes világkongresszusának résztvevői aláírták a rák elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot. Az okiratban foglalt legfontosabb cél a daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos tévhitek eloszlatása, az általános ismeretek növelése és a megelőzési lehetőségek ismertetése volt.
A rák világviszonylatban a keringési betegségeket követő második vezető halálok. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2018. évi adatai szerint globálisan minden 6. haláleset rákbetegség miatt következik be.

Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (EUROSTAT) adatai szerint 2015-ben az EU-ban 1.3 millió ember vesztette életét rákbetegség következtében. Ez az összes halálozás 25,4 százaléka volt. Az EU tagországok közül 2015-ben Magyarországon haltak meg legtöbben tüdő- és vastagbél rákban.

Éppen ezért szervez ismét figyelemfelhívó, az ügyfeleket és a munkatársakat egyaránt megszólító rendezvényt a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Az egészségfejlesztési szakembereink a világnaphoz kapcsolódóan 2020. február 4-én, kedden 9 és 12 óra között a Rákóczi tér 1. szám alatti épület aulájában várják az érdeklődőket, akik megismerhetik az Európai Rákellenes Kódex előírásait, a rákos megbetegedéseket kiváltó okokat, a megelőzés lehetőségeit.

A legújabb kutatások szerint a túlsúly és az elhízás a daganatos betegségek megelőzhető okai közül az egyik legfontosabb, ezért munkatársaink rizikószűréseket végeznek, testtömeg indexet (BMI) számolnak, testzsír százalékot mérnek, és a kapott értékek alapján tanácsokat adnak. Ismertetik a jelenlévőkkel a legújabb magyar táplálkozási ajánlás, az „Okos tányér” alapelveit is.
Szeretnénk eloszlatni a köztudatban keringő rákkal kapcsolatos számos tévhitet is.

A korai felismerés kiemelt fontosságú, a szűrés életet menthet! A megjelentek tájékoztatást kaphatnak a népegészségügyi szűrővizsgálatokról és lesz lehetőség az emlő önvizsgálati lépéseinek ismertetésére és élethű oktatási modellen történő gyakorlására is.

Rendezvényünkön az egészségtudatos életmód jelentőségén túl az egyéni felelősség, a magunkra és egymásra figyelés fontosságát szeretnénk hangsúlyozni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.