Hírek
2015. Április 01. 15:51, szerda |
Helyi
Forrás: Vas Mariann (tanítónő) és Seres Imre (igazgatóhelyettes)
A Németh László Gimnázium, Általános Iskola tanárai és diákjai Aradon jártak.
Március 27-én Kulturális sokféleség és a nevelés címmel rendezett interkulturális fesztivált és nemzetközi szimpóziumot az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola.
A Németh László Gimnázium, Általános Iskolát képviselő pedagógusok, Cseri Tamás települési képviselő és diákok utaztak Aradra, amelyhez a buszt Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosította.
A két oktatási intézmény 2012 márciusától egy magyar-román határon átnyúló programban működik együtt, 2013 nyarától eredményeinek fenntartása a feladatunk. A projekt elnevezése „Együtt a megismerés útján” mutatja, hogy a két intézmény elkötelezett egymás kultúrájának, hagyományainak megismerésében.
A fesztiválon magyar részről Cseri Tamás képviselő köszöntötte a vendégeket.
Az előadáson a Kankalin néptánccsoport és a kis kórus tagjai léptek színpadra. A diákok a délután során kézműves és sportfoglalkozáson, zumbán vettek részt.
A szimpóziumon 5 ország pedagógusai tartottak előadást. Azoknak a személyeknek, intézményeknek a tapasztalatait ismertették, akik aktívan, sikerrel vesznek részt a fiatalok nevelésében, a kulturális sokféleségből eredő értékrendjüknek a kialakításában. Iskolánkból Vas Mariann tanítónő a stresszmentes iskolakezdésről tartott előadást.
Minden látogatáskor közösen megemlékezünk a román forradalom magyar áldozatáról, Tóth Sándorról, aki 1989. december 23-án karitatív tevékenység közben vesztette életét. Ez alkalommal is megkoszorúztuk a Maros partján álló kopjafáját, és meglátogattuk a magyar történelmi emlékhelyeket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
