Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Március 18. 11:47, hétfő | Helyi
Forrás: Áncsán István Hódmezővásárhelyi LKC

MEGKÜZDÖTTÜNK AZ ÚJABB KÉT PONTÉRT

MEGKÜZDÖTTÜNK AZ ÚJABB KÉT PONTÉRT

Kelebiára utaztunk vasárnap, ahol a csoport újonca, a Bácsalmás ellen léptünk pályára az NBII hétvégi fordulójában.

Annak tudatában készültünk a mérkőzésre, hogy a középmezőnyben tanyázó bácsalmásiak hazai pályán mindenkit alaposan megizzasztanak, a Gyula és KSZSE kivételével eddig az összes vendégcsapat elvérzett Náluk. Nem várt tehát könnyű mérkőzés a lányokra, amit a mérkőzés összképe igazolt is. Ugyan folyamatosan előnyben voltunk, de az első félidőben végig nyakunkban érezhettük vendéglátóink leheletét. Szívósan tapadtak ránk, igaz ehhez az is kellett, hogy a szokottnál több hibát vétettünk támadásban. A játékrész végén 3 gólos előnyt adtunk le, így minimális fórral (14-15) fordultunk.

Vezetőedzőnk mérkőzés előtti jóslata (“A védekezés lesz a döntő”) a második félidőben szerencsére ezúttal is bevált, hiszen jelentősen feljavultunk ebben a játékelemben. Egyre kevesebb területet és levegőt engedtünk a hazaiaknak, így a félidő derekától “nyílni kezdett az olló”. A hajrára kialakult 6 gólos előnyünk reális, de alaposan meg kellett dolgozni a két pontért a jól küzdő hazaiak ellen.

Bácsalmási PVSE – Hódmezővásárhelyi LKC 23-29 (14-15)
NBII Dél-keleti csoport női felnőtt bajnokság 16. forduló
Kelebia, 2019.03.17. – 100 néző
Játékvezetők: Kovácsik Gábor, Polgár Csaba
Versenybíró: Fogl Ferenc
HLKC: Ádász – Török 2, Nagy 5, Dankó, Szabó 10, Bagi 6, Székesi, Cs: Áncsán (k), Becsei 5, Lukács 1, Kandó, Blaskovics, Vörös, Ötvös

Dankó Ervin vezetőedző: “Amiért mentünk, azt teljesítettük. Nehéz, “izzadtság-szagú” meccsen szereztük meg a győzelmet.”

Hétvégén szünet következik a bajnokságban, legközelebb március 30.-án lépünk pályára, 16.00 kezdéssel a PC Trade Szeged KKSE U21 csapatát fogadjuk a Balogh Imsiben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére