Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2018. Február 11. 19:30, vasárnap | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Március 10-ig lehet jelentkezni a vasúttársaság duális egyetemi képzésére

Március 10-ig lehet jelentkezni a vasúttársaság duális egyetemi képzésére

Munkaszerződés és ösztöndíjprogram várja a hallgatókat

Azoknak a középiskolásoknak, akik nemcsak diplomát, hanem biztos állást is szeretnének az egyetem elvégzése után, érdemes olyan felsőoktatási intézménybe jelentkezniük február 15-ig, amely stratégiai együttműködést kötött a MÁV-csoporttal. A duális képzésben részt vevő hallgatók tanulmányaik teljes idejére havonta akár több mint 103 ezer forintot is kaphatnak a vasúttársaságtól. A duális képzésre való jelentkezés határideje: március 10.

A MÁV-csoport a Dunaújvárosi Egyetemmel közösen, 2016-ban indította el a duális képzést, tavaly pedig az Óbudai Egyetemmel, a győri Széchenyi István Egyetemmel, a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemmel kötött stratégiai együttműködési megállapodást. A tapasztalatok szerint a közös munka beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a cégcsoport leányvállalatai, a felsőoktatási intézmények és a hallgatók is nyertesei lettek az összefogásnak.

Az egyetemistáknak tavaly októberben felsőfokú ösztöndíjprogramot indított a vasúttársaság. Ennek keretében a pályázaton kiválasztott, főként mérnök és informatikus szakos hallgatók nemcsak gyakorlati tapasztalatokra tehetnek szert egy országos hálózattal rendelkező vállalatcsoportnál, hanem – a folyamatos mentori és konzulensi támogatáson kívül – pénzügyi juttatásban is részesülhetnek. A vállalati ösztöndíj alapképzésben három félévig, mester- és osztatlan képzés esetén négy félévig jár, mértéke előbbi esetében a minimálbér 25–50, utóbbi esetében 30–60 százaléka (ez átlagosan 45-50 ezer forint körül alakul).

A kétoldalú stratégiai megállapodásoknak köszönhetően a MÁV-csoport szakemberei részt vehetnek több szakirányú egyetemi képzés megújításában, új, speciális tantárgyak tematikájának kidolgozásában, valamint számos előadást tarthatnak a hallgatóknak, az egyetemisták pedig bekapcsolódhatnak a vasúttársaságot érintő különleges kutatásokba, izgalmas felmérésekbe. A vállalat lényegesnek tartja, hogy tehetséges fiatalokkal vitathatja meg a legfontosabb szakmai kihívásokat, és általuk új szemléletmóddal, módszertannal gazdagodhat.
Még jobban járhatnak azok – az elsősorban gépészmérnöknek, mérnökinformatikusnak vagy műszaki menedzsernek készülő fiatalok –, akik a MÁV-csoport és a Dunaújvárosi Egyetem duális képzését választják, amelyre a jelentkezési határidő március 10-e. A MÁV határozott idejű hallgatói munkaszerződést köt a több fordulós eljárás során kiválasztott jelentkezőkkel, akik a duális képzés teljes idejére díjazásban részesülnek. Ennek összege 2018. január 1-jétől havi 103 500 forint.

A duális képzésről a MÁV-csoport hivatalos oldalán található részletes információ:
https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/dualiskepzes

Jelentkezni az alábbi linken található űrlap kitöltésével lehet:
https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/dualiskepzes/jelentkezes

A frissen végzetteket a vasúttársaság pályakezdő diplomás programmal és – indulás gyanánt – „diplomás minimálbérrel” várja, melynek összege főiskolai végzettség esetén bruttó 300 ezer, egyetemi végzettség esetén 340 ezer forint havonta; megilletik őket a béren kívüli juttatások, a belföldön korlátlan ingyenes utazást biztosító arcképes igazolvány, önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén pedig – munkáltatói támogatásként – az alapbér 3,5 százalékának megfelelő tagdíj-kiegészítés. A vállalat vezetése bízik benne, hogy a felsőoktatási intézményekkel való együttműködésnek köszönhetően minél több ösztöndíjasa, gyakornoka, végül pedig elkötelezett és lojális munkavállalója lesz. Ennek érdekében további egyetemekkel is kész stratégiai partnerségre lépni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 13:10, kedd | Belföld

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.

2024. Április 16. 13:09, kedd | Életmód

Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.

2024. Április 16. 10:59, kedd | PR

K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció

háromezer forint ma már nem elég két hamburgerre, két évvel ezelőtt még három is kijött ennyiből