Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Május 11. 11:24, péntek | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Játszik-e még jövő héten is a Kosársuli?

Játszik-e még jövő héten is a Kosársuli?

Egy vagy két meccse van már csak hátra a Vásárhelyi Kosársulinak a bajnokságból.

Ez azon múlik, hogy szombat este tudnak-e győzni a Győr ellen a 18:30-kor kezdődő helyosztó mérkőzésen a Hódtói Sportcsarnokban. Ha a dunántúliak diadalmaskodnak, akkor behúzzák a második győzelmet is a párharcban, és megszerzik a 13. helyet az NBI B Piros Csoportjában. Vas Péteréknek ez lesz az utolsó hazai mérkőzése a szezonban.

A múlt héten Győrben a harmadik negyed végéig a kék-sárgáknak állt a zászló. Az utoló felvonásban viszont már a házigazdák örülhettek, hiszen 9 ponttal sikerült végül győzniük Szabó Péterék ellen. A vásárhelyiek mestere Czuprák László azt nyilatkozta, hogy a negyedik negyedben keveset vállalt legénysége, a döntő pillanatokban nem volt vezére a gárdának. Vas Péter, az együttes csapatkapitánya ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy egész évben hűséges közönségük miatt mindent megtesznek, hogy legalább az utolsó előtti helyen zárják a nem éppen fényes 2017-18-as idényt.
A Győr-Moson-Sopron megyeiek a padlóról álltak fel, ami nagy pszichés előnyt jelenthet nekik. Várhatóan mindenképpen le akarják zárni a párharcot, és ha soványka egy ponttal is, de győztesen hagynák el a parkettet. Óriási előnyt jelent nekik, hogy két hórihorgas kosarasuk, a 208 centi magas Nárai és a nála centikkel magasabb Domsitz szinte foghatatlan, legalábbis legutóbb a Vásárhely nem tudott mit kezdeni velük.

A Hódmezővásárhelynek viszont erőt adhat, hogy az alapszakaszban oda-vissza verték a győrieket. A Hódtói Sportcsarnokban ráadásul a hazai légkör mindenképpen nekik nyújthat pluszt. Az, hogy eldől-e a 13. hely sorsa, csak május 12-én szombaton este 18:30-kor derül ki. A derbire a belépés az MMBF Földgáztároló Zrt-nek és a Szerencsejáték Zrt-nek köszönhetően ingyenes.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.