Városlista
2019. május 26, vasárnap - Fülöp

Hírek

2019. Május 14. 15:17, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Az orvosi egyetemtől a forradalomig

Az orvosi egyetemtől a forradalomig

Tóth Ilona élettörténetével zárta sorozatát az Emlékpont

A hódmezővásárhelyi Emlékpont a Női sorsok a szocializmusban című előadássorozatát az 1956-os forradalom és szabadságharc mártír orvostanhallgatójának, Tóth Ilona élettörténetével zárta kedden.

A medika 1956. október 23-án részt vett a fővárosi tüntetésen, amelyre épp huszonnegyedik születésnapján került sor – idézte fel Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze, hangsúlyozva, hogy a nap további eseményein Ilona már nem vett részt. A Péterfy Sándor utcai kórház önkéntes betegszállító csoportjába három nappal később jelentkezett, s mentette a sérülteket, míg mentőautójukat találat nem érte.

A Domonkos utcai kisegítő kórház vezető orvosának november 9-én nevezték, ki, amelynek alagsorában röpcédulákat készítettek, s egy razzia során elfogták, majd nemcsak a tiltott nyomtatással, hanem egy ávós megölésével is megvádolták. Az egyhónapos vizsgálati fogság embertelen körülményeinek, a vallatásnak és az alkalmazott tudatmódosító szereknek is köszönhetően Tóth Ilona vélhetően a felajánlott vádalkut elfogadva beismerte az államvédelem emberének meggyilkolását, s a hatalom a forradalom kirakatpereként rendezte meg az orvostanhallgató és vádlott-társainak tárgyalását.


Bár a bizonyítékok és tanúvallomások között az azóta elvégzett kutatások számos ellentmondásra is fényt derítettek, kegyelmi kérvényét is elutasították és 1957. június 28-án kivégezték. Tóth Ilona élettörténetét több könyv, képzőművészeti alkotás, színdarab örökíti meg, fővárosi szülőháza pedig 2016 óta kiállítóhelyként őrzi emlékét.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Május 23. 18:39, csütörtök | Helyi

A menetrend fejlesztésének köszönhetően közelebb kerül Budapest

Gyakrabban járnak vonatok és rövidül a menetidő Ceglédről, Szolnokról és Kecskemétről a fővárosba.

2019. Május 23. 18:35, csütörtök | Helyi

MÁJUS 25-26-ÁN ÚJRA GYERMEKNAP A VASÚTTÖRTÉNETI PARKBAN

Május utolsó hétvégéjén ismét minden a gyerekekről és a gyerekeknek szól a Vasúttörténeti Parkban.

2019. Május 23. 18:31, csütörtök | Helyi

Az egyházak és az állambiztonság a Kádár-korszakban

Tudományos konferencia az Emlékpontban

2019. Május 23. 18:28, csütörtök | Helyi

Gyermeknap a Gyermekvasúton

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút színes programokkal várja a családokat vasárnap a hűvösvölgyi végállomáson.